Tölgyerdő a hegyoldalon

Felhő gomolyog a hegygerincen,
Mintha öreg óriás haja akadt volna fenn.
A két hegyorom, akár a teve púpja,
A lebukó nap mintha közé szorult volna.
Sziklák között rohan le a szilaj patak,
Ide járnak inni a vadak és madarak.
A sziklák felett magányos tölgy árválkodik,
Temérdek gyökérrel a föld rögeibe kapaszkodik.

Madárszóktól hangos az erdő,
A fák ágai közt átlibben a szellő
Mókus ugrik ki a fahalomból,
Felsuhannak a madarak a lombból.
A kristálypatakban csacsogva csobog a víz,
A hűvös lombok között csivitel a csíz.
Vörös fény tolul az erdő homályába,
Színt kap a csörgedező tiszta patak habossága.

A tölgyek ágai közt sok-sok fészek van,
Ott költenek a madarak, honos hontalan.
Öreg tölgy, mely már tavaly meghalt,
Lehullt lombja helyett új, már sose hajt.
Alatta zörög a haraszt,
Melyet a szél a fáról szakaszt.
Rajta csattog a fakopács,
Azt csattogja, belőle már nem dolgozik ács!