|
|
|
|
|
|
|
|
|
Szegénységre ítéltek Megindult a lejtőn a hitelét vesztett ország, Megszaporodott, de nagyon a koldus száj. Oly sok a szegény, ki csak álmodni tud arról, Mi kell neki: ami jár neki, ami jó. A szegénynek is volna a földi jóból jussa, Mégis a legszükségesebbet is szűken kapja. Szeretné jobbnak látni a világot, Míg jobbra vágyik, más szedi le a virágot. Hull neki néhány garas gazdagok markából, Csak annyi, ki ne fogyjon az erő a karjából „Minek nekik adni többet, Megszokták a nincstelenséget.” A gazdag szemében ostoba vagy, nem lehetsz bölcs Te korcs-kacson nőtt, senyvedt
gyümölcs. Az munka, a robot, éppen csak megélhetsz, Tengeted életed koldus kenyéren. Ha ellene nem lépsz, a szegénység, Unokádra is marad örökségként. Mert rád savanyodik a nyűtt szegénység E világban nem ember már rég, S nem ember még a szegény. Csak tűri, tűri az igát, Míg egyszer átszakad a gát. Egyszer, kétszer néhányszor már, A szegény is érezte embernek magát. Elfolytott vágyak,
visszafogott szenvedélyek, Feszítik tested, lelked lázadó érzelmek! Ha magadat nem véded, Bizony más nem véd meg. Ha rájuk hagyod, úgy teszel, ahogy elvárják, Úgy lesz ahogy az urak akarják. Bizonyítod, hogy birka vagy, Ha hagyod terelgetni magad! Ez a világ a szolgaság modern mása. Benne porvánnyá válik a szabadság
kovásza. Egyre nagyobb a demokrácia utáni vágy, Áldemokráciában nyűg a hamis szabadság. |
|
