|
|
Szárazság
(2010)
Langy a levegő, hamar jött a nyár,
Az akác szirmát hullatta már.
Virágos mezőkön játszik a szél,
Mint lánnyal a kevély legény.
A mező közepén nyárfa áll, mint zöld fáklya,
Körötte a rét szakállát a kasza levágja.
Ágak között sok madár fészke,
Repkedve zeng a cinke, a picinyke.
Nap lövelli hősugarát, mint a fortyogó láva,
Ha nem jön eső, meghal a nyár világa.
Szomjas a föld, mint hetek óta,
Kocsmát nem járt alkoholista.
Hol van a lombos fa, az árnyékot adó?
Ilyenkor diófa alá bújni, oly jó!
Ha most esne, nem lenne még késő,
A természet szomját enyhítené az eső.
Szökken a szöcske,
A zöld pattantyú a repedt sziken,
Pedig jobb szeretne átugrani a vízen.
Szikkasztó aszály a földet porlóvá tette,
Mert a nyári meleg a vizet kiszürcsölgette.
Még smaragd színű a búza búbja,
De hamar sárgul, ha nem enyhül a szomja.
Szárazságban az éjszakák is lanyhák,
Az újhold majd esőt hoz, mondják.
Forró a levegő, száz ágra süt a nap,
A száraz avar majdhogynem lángra kap.
Az égbolt hirtelen sötét lesz és vad,
Néhány pillanat alatt a zivatar ide szalad.
Csillámló, csattanó, dörgő villámlás,
Az út mentén széltől ferdülnek a nyárfák.
Megbillen, dől a nagylombú diófa,
Kidőlt fának már nem lesz hűs árnyéka.
Elvonul a vihar, egyre távolabb halad,
Utóhadként a csendes része marad.
Gomolyog a sötét felhő, esik, meg süt a nap,
Ördögéknél perpatvar van, tartja a babona.
Tavaszi árnál,s után, sok eső esett,
De most örül a víznek a széltől tépázott természet.
Lesz még júliusban szép a búza szőkesége,
De a szőke kazlak már a múlt emléke.
|
|
