Romos emlékek
(2009)
Lakatlan ház, ajtaján, ablakán átsüvöltenek a szelek,
A pusztában csend, mintha aludnának az emberek.
Rongyos ólak, gyomos udvar, benne törött szék,
Viharvert edények, korhadt venyigék szanaszét.
Itt már hiába dalol a nyitnikék,
Az enyészet látványa darabos emlékeket idéz:

Takaros tanya, benn a morcos gazda morog,
Kinn idegent ugatnak a komondorok.
A gazda lányát egy szerelmes napszámos leste,
A tanya udvarán minden este.
Majd a napszámos- pálinkát megitta, s fütyörész,
Poros dűlőúton vele battyog az őszi szél.

Este a tűznek pattogó szikrája repkedett,
Mint lassú csillagszóró percegve sercegett.
Rövidebbek a napok, gyorsabban szökken az éji sötétség,
Búbos kemence melegénél szunnyadt a fáradt házi nép.
Verébbel fekszenek, kakasszóra ébrednek,
Álmukban a télesti mesék manói megelevenednek.

Egymásra és újra elhervad a haraszt,
Hol igás ökreit hajtotta a kunsági paraszt.
A rőzselángot nem ismerik már,
Hulladék lett, elporlad a pusztán.
Múltat álmodnak a falak,
A tanya romja még egy ideig megmarad.

Sorban eltűnnek a dolgos nép lakta fehér honok,
Hogy marad-e róluk emlék?
Döntenek a következő korok.