|
|
Rejtelmes Kárpátok (1)
Elmélázom , gondolatomban
A hegyek felé megyek,
Melyek nekem ismeretlenek,
De képzeletemben megelevenednek.
Öreg erdőket, s szirteket látok,
Melyeken Árpád is áthágott,
Öreg erdő mely történelmi
Viharokat is látott.
Szemem előtt eszmék forgataga
Bolond táncot lejtet,
Eszemben dogma kavalkádot sejtet.
Messzi orom tájat takar,
Mint titkos talár,
Néma szirteken.
Lágyan omol szét a napsugár,
Bús meredély felett a szirt kopár,
Képzeletemben ott virít a gyopár.
Homorú völgy , ősi erdős teknő,
Szerény kis falucskák bújnak elő.
Olyanok mintha attól félnének,
Hogy elviszi őket a fergeteg.
Bérceken hunyó nap vörös parázsa,
Oly árnyat vet a piciny házak falára
Mintha biztatna,
Szépet álmodjak ma.
Az erdőben egy madár dallamot zokog,
Álmodó torony harangja bele kong.
A hegyek rejtelmesek,kedvesek,
A hold álmatag fényében
Őrködnek a csend felett.
Felnézek, sok titkos fény,
Az ég hatalmas csillagmezején.
Lám a göncölszekér itt is akkora,
Vajon itt milyen volt az ősmúlt kora?
Itt is jártak dinoszauruszok?
Voltak itt nagy páfrányok?
Itt is élt ős, kinek ellensége mint a tenger?
Mikor tört szűz ösvényt az ember?
Az ember ki csüggedve nemz,
S lesz rabszolga utód?
Kinek álom a szabad út?
Itt is élt jobbágy?
Neki is volt szabadság vágy?
Ki alázó parancstól hajtva, vonszolta magát?
Mint barom, közönyösen húzta az igát?
Kárpátok pompája, gigászi sóhajok,
Népvándorlás,leigázás,
Örök komédia, bús gondolatok.
„Ó messzi hegyek őszi szépsége a dombokon
Egy nemzet búja ül a Kárpátokon.
Virulj és légy áldva táj,
Ki adtál bő termésű aratást,
Édesszemű szüretet,
Ki leigázódat tűröd,
Táplálod és szereted”
|
|
