|
|
Reinkarnáció?
Elmúlás, végnyugalom,
Majd eltakar a sírhalom.
A test a semmiségbe visszaszáll,
Örök alvás, az élet megáll.
S a feltámadás? Az élők álmodása,
A félők önnön ámítása.
Kis ideig a porhüvely marad,
Az agyaggal egyesül agyad.
Feltámadás? Visszamégy a természetbe,
Többé nem fogsz semmit a kezedbe.
Örök forgás része leszen,
Előző élet is így van egészen.
Sírodon fű teremhet,
Legeli a tehén,
S megeszik a tehenet.
Az élet nem olyan, mint a fű,
Hogy mindig újra no.
A jámbor isteni hitbe meneküle,
Meséket teremt a képzelete.
Az életet egyszer szabják ki,
Nem lehet újra szabatni.
Legfeljebb alakítani
Olyan, mint az üstökös, vissza sose tér,
Mint a vízikerék, merít, borít.
Sír fölött suttogja a szél,
Ennyi volt érd be vele, ennyit éltél.
Az élet csak jár,s mint megkopott óra, megáll
Megmeredt szív nem dobog tovább.
Az érzést, a gondolatot a vég kioltja,
Csillagos ábrándoknak deszkafedél lesz az égboltja.
Elhervadt virág, lehullt levél a lét,
Virágba borul a rózsa, s ősszel eléri a vég.
Nem gondoltál vele, mikor még ifjú volt a szíved,
Utolsó dobbanása a szívnek a megkövült szerelem.
Nem az fáj, mi valósult, s szenvedett,
A sok álom s ábránd, mi el nem végeztetett.
Mert születik, él, meghal, s nincs többé ott,
Az hal meg, ki
maga mögött semmit sem hagyott.
Mindenki érzi a létentúli öbölben a kikötés vágyát,
De köd takarja az élet túlsó partját.
Nem tudni mikor koppan az élet ladik,
Elérni az élet örvényei nem engedik.
Az élet nem olyan mint a mécses,
melybe,
Mindig új égő kanóc születik bele.
Az életre az idő halált hoz,
Ez hasztalan kérdéseket okoz.
Miért születünk?
Miért van kezdet és miért van vég?
Melyik az álom? Innen vagy a túl?
A lélek él-e a halálon túl?
Határon túl újra van tavasz?
Ha úgy tudod az megvigasztal?
Minek a vigasztalás!
Örök az elmúlás!
Megnyugszik ki teremtőt
teremt,
S hisz hozzá visszamegy.
De elszáll a lélek, mint fészkéből a galamb,
Koppan a deszkán a hant, elhallgat a lant.
Ebben van igazság a Földön, többre se,
Így aztán a föld nem lesz több se kevesebb.
|
|
