Nyári vihar
(1981)

Gyönyörű, szikrázó, nyári napsütésben,
Néhány kövér bárányfelhő lebeg az égen!
Kalászvillantó nyár érlelő hősége,
Aranyszínű a majdnem érett búza szőkesége.
Az elébb felhő még nem volt sehol
Most vihar tör elő a horizont alól.
Hirtelen megindul a dalos madarak csapata,
Felettünk fölborzolt sörényű fellegek sötét hada.
Feldördül a zivatar, locsog a zápor, az ég reccsen,
Mint könnyek potyognak az összegyűlt esőcseppek.
Rohan a sietős lég veszett iramban,
Meg nem állítható elemek erejét mutatva.
Villámfény csattanó dörgés, kisülés valahol,
Sudár fa a viharban jajongva hajol.
Villanyhordozó fémszálak a szélben kifeszülnek,
Szikrázva sikoltoznak, búgva zenélnek.
Az erdő is vajúdik, hajlong a viharban.
A sok fa összefog az elemekkel vívott harcban.
Az égbolt szikrázó üvöltéssel dörög,
Az éltető víz a mélyedésben hömpölyög.

A sok esőt beszívja a langy homok,
Bugyborognak a vízen a hólyagok.
Tél rondít a nyárba, károkozó gyöngyöt szó az ég,
Csattog a háztetőn a golyóba fagyott csapadék.
Lehűlt a levegő, párás a lég, a természet vacog,
A szél tovalendíti, elúsznak a felhőtorlaszok.
Vihartól megtöretett fák között,
Legényke diófa áll, félig levetkőzött.
Köszvényes bodzafa, hiányos lombozata,
Mutatja, mindig érvényesül a természet akarata.
Földön hever a kertek gyümölcse,
A vihar leverte a termés visszatér az anyaföldbe.
Vizet már nem kér a gyökér, a fát kidöntötte a szél.
A villanyhálózatnak is van kára,
Szakadt vezeték csüng, mint a ló szakadt fékszára.
Az aszfalt, mint a vulkán füstölög,
Gőzölgő esővízből csinál ködöt.
Elvonult, csenddé kövült a vihar,
Tünemény szivárvány békét kötni akar.