Homó Sapiens
(2009)

/Túlvilág? Ugyan! Megbocsátunk az ostobáknak/
Az idő elmúlt, megvénültek köröttünk a lánykák, fiúkák,
Már nem játszunk egymással kiszámolós bújócskát.
Az élet megváltozott, minden más,
Egy emberöltőt éltünk, mondják.
A tüdők zihálva lélegeznek sípszó egyveleget,
Az idő felfalja az embert az egységes egészet.
Elrévedek, istentelenül gondolkodom,
Az elmúlást berzenkedve fogadom.
A bátor is fél a félelemtől,
Az is ki nem vár semmit az ígért isteni kegyelemtől.

Álnok pópák, bíborosok,
Antikrisztust átkozó tar papok,
Tömjénezett, bálványos templompalotákban,
Dörgedelmeikkel hitetleneket ostoroznak,
Hogy higgyenek az egydimenziós mennyországban.
Ha az erőlködés nem hat másképpen,
Megígérik, lesz a templomtéren szenteltleves délben.

Fuldokló gondolat, arcodra pirító, gyötrő láz ül,
A tudatra, hogy szétoszlunk értelmetlenül.
A természet magába visszavesz,
A test sok szétszórt parány lesz.
A sejtés szétszórt szikrái neked parázs,
A halál szemérmetlenül vihog vissza rád.
A halál kering az életben,
Az élet kering a halálban,
Sípszó é s vége a meccsnek, nincs tovább
Vége, nincs vagyon, nincs semmi, nincs túlvilág!
Személyétől megszabadul a test
Rád szakad vég nélküli est
Körülvesz a díszes deszkakerítés,
De lehetsz krematóriumban alternatív fűtés