Hol gazdátlan a róna
(2009)

A gyom felverte az alföldi ugart,
Barázdára nem borul hant.
A makacs paraszt itt régen szántott,
Az eke előtt a két ökör ballagott.
Gyűlt a barázda mint könyvben a sorok,
Szorgosan a vad természet munkálkodik most.
Bugáját bontja az elvadult kender s nagyra no,
Dús kalászt nem ringat az esti szellő.
De miért oly kopár a határ?
Hol hűsölni nem állhat meg a batár?
Hol erdő volt, s liget,
Kopasz homokon ördögszekér terem.
Hol termést hozó föld volt,
Most víz és homokdűne áll ott.
Ahol a fű, a gaz lelapult, kilátszik a szemét,
Körültündökli a délelőtti napsütés.

Még látszanak a fehérfalú csendes tanyák romjai,
Vályogtűzhely a kemence maradványai.
Fala áll szomorún, hasadtan,
Visszajár a lélek titokban.
Elhamvadt már régen a rőzseláng,
A gazból riadva felrepül a fácán.
Elhagyott földön a pacsirta sem dalol,
Nem serken a fű a tavasz csókjától.
A fészket rakó szemtelen veréb visszajár,
Az alkonyban még néha szól a csalogány.

Elhalt a furulyaszó,
A népdal sem terem.
Helyette szamárkóró teng-leng.
Amit én látok az Alföld, terjed a Dunáig,
De a gyom sok helyt terem, határtól-határig.