|
|
|
|
|
|
|
|
|
Hiszékenység (2003) Ha fél, valamit nem ért, nem ismer, Istent teremt, tőle vár választ az ember. Az isteni megnyugvás feledteti az igazságot, Az opálhomályos köd elfedi a valóságot. Az ember, képzelgést és valóságot kever, Képzeletének szobrot emel. Hallgatok hívők csókjától koszos lábú, Szentnek kiáltott szobor nagy számú. Hozzá véráldozatnak épített templomok, Melyek ma már többségében romok. Sok nép saját istenének ad tiszteletet, Szentséggel bemázolt vakbuzgó szeretetet. Sok hitből melyik,(vagy mind!) hazugság? Ki nem vallásos az ostoba barbár? Zagyva vallások sok elmebetege, Hívők elbutított megvezetett serege. Az emberi értelmet nyálas ájtatossággal mérik, Mire jó, hogy az emberek egymást nem értik? Régi és új kor megoldatlan kérdése, Róma erőszakos vallásterjesztése. Ördögűző vallás nem válogatott, Időst, ifjat, gyermeket a tűznek adott. Vérrel szerzett hívők és megfélemlített tisztelet, Gyermeki balgaság, riadt, réveteg tekintet. Az egyház szolgaságra buzdít, kényszerít, Ígér ködös, látomáson túli jövendőt. Azt ki kérdőjelet kiállt, eltapossa, De a nagy bűnt is adományért lemossa. Ha pénzben jótevő, az már mennybemenő. Nem baj, ha galád vagy bűnöző, Szentségből a legszörnyűbb gonoszságra is jut mentség, A szabad gondolatú, s nem szolgalelkű az ellenség. Mészárlásban a hit, s szeretet zászlaját lobogtatják, Mindkét oldalon istent, s a szenteket magasztalják. Vak homályból ígérnek paradicsomot, És építenek sok felesleges templomot. |
|
