Gondolatok egy jó barátom temetésén
(2009.01.16)

Lecsukom pillám, fáradt szemem majdani koporsófedelét
Magam előtt látom őt, bizakodó tekintetét.

A találkozást fájó, kínlódó öröm takarja,
A siránkozást egyikőnk sem akarja.

Vidámnak tetsző arcát bús, deres bozótja borítja, -zsong,
Szemében még az alkotás öröme tolong.

Szökik a szó, nem követheti gondolat
Imbolygó tudat szorítja torkomat.

A látás homályosul , az elmúlás árnya reáborul,
Az összegyűjtött álom már meg nem valósul.

Szétlankadt ajka nem szól, rajta zár,
Tevékeny kedve, keze nem alkot már.

Bordáim mögé pengét döf a fájdalom
Homályos bódulat, nem felejtem fogadalom.

Nem érdekelnek a szokások,
Ravatalodhoz közelebb állok!

A sors az életet neked rövidre mérte,
A legjobbak közül, így miért fizetsz érte?

A búcsúztató szó a távolból zsong,
Az anyaföld az urnádon tompán kong.

Sírodat eltakarja a rengeteg koszorú,
Aki csak ismert az mind-mind szomorú.