Esti séta
(1964)

Ballagtunk csendben a falu szélen,
Fogtad a kezem félénken.
Én siheder, te kis fruska voltál,
Az életembe csendben besiklottál.
Hópehelyként szállt a pillanat,
Mint víztükrén a fény, megállt a gondolat.
Hirtelen áramütés ért idegeimen,
A zsibbadásból felébredtem.
Mint rózsaszín álom az emlékem,
Rám suhintott a szerelem.

Emlékszem incselkedő tincseidre,
Csodálkozón tágranyílt, szépívű szemeidre.
A bódító csendben révülten öleltelek én,
Az esti fény sugárkoszorút font hajad köré.
Vidám kacaj ült csillogó szemedben,
Ringó remegés vonult át felhevült testeden.
Buja lángérzelmek hatása alá kerültem,
A perzselő mohóságban szinte akadt a lélegzetem.
A rám tört szerelemben nem is jutott eszembe,
A behívóm csendben lapult a zsebemben.