|
|
|
|
|
|
|
|
|
Erdélyben jártam (2010) Lenyűgöző, ősiség, évszázados fák a
Kárpátokban. Talán ez még megmaradt az ősi székely honban. A hegyek felnyúlnak, mint kőkemény emlék, Magas szirtjén a fény selymesen omol szét. Égig érő fenyők a hegyoldalon, a zöld özön. A természet eme csodáiban gyönyörködöm. Ég felé szökő sudaras fenyők sűrűjében, Picinynek, paránynak érződik létem. Fejem felett falombok halkan zenélnek. Inogva mozognak, susogva beszélnek a szélnek. A sziklás hegyoldalt mélyedés válassza szét, Patak rohan hanyatt-homlok a völgy felé. Kidőlt szálfa állja útját, Mint ősi csorda robog rajta át. Viszi Gábor Áron ágyúöntésének törmelékét, Erdély szabadságvágyának kemény emlékét. A völgy alján apró falvak hosszan elnyúlnak, Düledékes és szép házikók sorakoznak. Óvoda kopott egyszerűsége a papi ház ellentéte. A paplak „szépsége” a falu kevés pénzét elvitte. Kicsi falu melegszívű lakói szívélyes vendégfogadók, Mint anya gyerekét, oly szívesen fogadják a látogatót. Tevékeny az erdélyi magyar az ősi honban, Nem rest a munkában, meglátja a deszkát a fában. Sárgás, sovány talajon gazdálkodnak, Ahol csak gyűjteni lehet, boglyák sorakoznak. Most őszelő van a kasza már fészerben felakasztva, Mint a birka gyapja a rét learatva. Bizony szegény a nép itt az ország keleti szélén, Küszködnek a létért, a szerény megélhetésért. Elnyomott nép gigászi küzdelme, Az elnyomás ötven évvel hátra vetette. |
|
