|
|
|
|
|
|
|
|
|
Eltűnőben a világunk? (2011) Miért álmodom rémeket? Miért látom ugyanazt mikor
felébredek? A világ most olyan, mint beteg a betegágyon, Nyög, jajgat, reszket ez a rozoga sárgolyó. Bűnök mocska égig érő szennyes kovász, Egyszer majd tavaszi napot hiába vársz. Folyók, fák, s füvek eltűnnek, Egyre kisebb foltocska a zöld a térképen. Az emberiség nem kíméli önmagát sem, Öli, pusztítja egymást következetesen. Új háború jön?.................. Ezerszer pusztítóbb?......... Ha megmaradunk leszünk újra
barlanglakók. Az ember az önírtásnak mestere, A háborúnak nem lesz nyertese. Meghalunk, gyerekek újak nem
születnek, Ki fog hírt adni arról aki volt, Annak aki lesz?
…..Esetleg. Zsugorodnak az erdők, eltűnnek a rétek, Tar a táj, ha nincs már éltető természet. Ki túléli a pusztítást, Tán lát néhány bokrot, Sejti régen erdő volt ott. Az ember nem megoldja, tetézi a gondokat, Mielőtt megszületne, elhal a gondolat. Súlyosan száll, mint félrevert, dörgő harangszó, A silány, menthetetlen világ felett a végszó. Füstködös múltunk, homályos jövőnk nem ragyog, Ne mondjátok, hogy borúlátó, pesszimista vagyok! Világösszhang sose lesz? Csak mocsok? Értelmes, egyetértő emberiséget akarok! Bolygónk rendületlen rója körét, Századok ugyan jönnek-e még? |
|
