Éj
(1964?)

Rejtelmes csöndes éj,
Puszta ölén hunyorog a sötétség.
Az ég titokzatos íve alatt ragyognak a csillagok,
A nappali vidéket megtöltik sejtelmes alakok.
Az éjbe olvad a rekettye,
Sötétben az erdő is fekete.
Mintha kergetnék egymást a csillagok,
De a hold sem éri utol a napot.
Elbódít a csillagok méla csöndje,
Tücsök ciripel bele az éj henyélésébe.
Felhő mögül kandikál a hold udvarával.
Beteríti a tájat ezüstös sugarával.
Hullámfodron villan a holdsugár,
Fűszálon csillog a szentjánosbogár.
Komor komondor sompolyog,
Erejét fitogtatván morog.
Gazdája már rég pihenni tért,
Piheni fáradalmát mit a munka rámért.
Nyugtalan éji madár repül suhanó zajjal,
Az idő gyorsan múlik, rőten feldereng a hajnal.