Az élet ősze

Mikor tudományra befogtak,
Még kiscsikó koromban
Hogy egyszer megöregszem,
Erre nem gondoltam.
Gyerekkoromtól sok balgaságot elkövettem,
Ettől bizony okosodtam, mire aggastyán lettem.
Éveimnek jobb, ha megszámolatlan a stóca,
Hányszor jött nyirkos ősz azóta?
Hányszor nyugodott le a nap?
S hova lett a hervadhatatlan akarat?

Gazdag lélekkel születtem,de
Lelkem gazdagságát meglopták,
Igazságérzetem vagy az igazság kisebbedett most már?
Elgondolkodom, magam után mit hagyok,
Úgy érzem csupa kudarc vagyok.
Mint harangszó elszállt felettem az élet,
Mint kehegő aggastyán mutatok vidám létet.
Voltam , s vagyok vidám, ki még tenni akar
Kinek búját vidám függöny takar.

Hamvadok már, régen úgy lángoltam,
Régen, még ifjú koromban.
Hajamban sokasodnak az ősz szálak,
Fonnyadtak az izmok, lógnak a vállak.
Kérdezem, fehér hajam lesz-e?
Az idom addig halad-e?
Arcomon az idő gond árkot ás,
Nagymessze van az édes ifjúság.

Beteg szívem cincogva hegedül,
Dobbanásba tüdőm rekedt sípszava vegyül.
A fáradtságot oldó pihenés is más,
Éjszakákkal karambolozik az álmatlanság.
Fáradt karom emelni akarom még,
De erő nélkül kevés a szándék
Lobogok még, maradok vén kamasz
Várom, hogy meglátogass még vidám tavasz.

Miért mondom el gond gondolatom?
Hisz csak engem érdekelnek azok.
Sok példát magam előtt látom,
Ha eltűntem kinek hiányzom?
Magamat azért vissza nem fogom
Restelljem, hogy még gondolkodom?
Az életben az is jó és szép, még
Tehetek egy picit embertársaimért.