|
|
|
|
|
|
|
|
|
Álmomban láttalak (kb 1965 jan) Álmomban látott arcod eltűnik hírtelen, Hogy mi történik figyelmem követni képtelen. Pillanatra láttalak, s suhantál tova, Megcsalatott érzésű szívvel néztem arcodat. Igézőnek láttalak, de a jelenés hamis, Csalóka álom, tudom magam is. Tovasuhanó álmom táplálkozik a valóból, Ködszárnyon távozol ködálmaimból. Mikor elalszom, várom, hogy találkozzam veled, S újra fellobog imbolygó lidérc fényed. Rosszul aludtam Álmaim különösek mostanában, Sokszor csak tátogok, mint hal a szákban. Ekkor félelemmel teli rosszat álmodom, Reggel a tükörben nyűtt arcommal találkozom. Fáradt testtel, nyűgösen nyújtózkodom, Fáradtságomért az álmok okozóját átkozom. Egy ifjúhoz Nem vagy te Dávid király, Ki számtalan lányt felcsinált. Csak azért döntöd fel a lányt, Mert tetszik, hogy lába égnek áll? S a bábaasszony ne maradjon munka nélkül? Meglennél te a lány anyja átka nélkül! Kiprédikál a pap, szívesen kiherélne, Azért veled ő is örömmel cserélne. Na ne! Kedvenc tagom
nem hagyom, Nekem ez többet ér mint a vagyon. Inkább az isten azzal verjen, Hogy abba hagynom ne lehessen. Barátom siráma Csalfa lett hideg szerelemmel, Maradtam csalfa jegyesemmel. Ajtót nyitott az álnok barátnak, Tán ígért neki szépet, szerelmes vágyat. Hogyan vár tőlem bizodalmat? Csoda, hogy emészt a féltékeny bús harag? Hívságos hazugság mímelni nagy szenvedélyt, Majd elhagyni, mint megunt regényt. Itt maradt nekem, Parlagon hagyott szerelem. Választanom kell keservesen, Ha elhagyom, vele gyermekem. Mint egy látomás Megigézett egy kékszemű lány Lénye gyönyörből font szivárvány. A folyóparton láttam először én, Az égen gyapjas bárányokat kergetett a szél. Igézve néztem szemébe ott, Mélyben láttam, végzetem lobogott. Vállára omlott gyűrűs arany haja, Vágykeltő a nyugtalanul ringó dereka. Átcikázott rajtam ifjonti szerelem, Engem szeret, míg él, ahogy senki sem. Bizakodtam, hogy enyém lesz végre, Csak rám ragyog gyönyörű kék szeme. Lídia kedves, mint az ibolya, Bűvös a rózsa mosolya. Tüneményes jelenség, ahogy ott áll, A Nap, mint százszorszépre nézett rá. Testén ingadozik a sejtető lenge ruha, Elfog a búja lángérzelmek szikrakoszorúja. Szépsége tündöklése homályosította a napot, Érte még a pap is megtagadja a tízparancsolatot. Rá emlékeztet sok kósza álom, Éreztem rózsa ajkáról a kéj halálom. A szerelem vágyam nagy lánggal lobog, Emléked, s ifjúságom álma nem kopott. |
|
