A kocsma útba esik jövet-menet

Ha közelíti a nap az estét,
Az odajáró koma, barát, szomjan betér.
A kocsmáros boldogan köröz,
A szomjas vendég szürcsölve söröz.
Ülnek az asztal körül,
Némely elázik, rusnyán örül.
Otthon az asszony dérrel-dúrral ül,
Mérgében az asztalról vacsora lekerül.
A férj még nem érzi vészét,
Ül a nõje mogorván, melegen tartja mérgét.
Itt most szájhõs vagy, s valaki,
Nem sok kell, s feltöltesz nyakig.
Pompás helyt vagy, pompásan érzed magad,
Veled, a többi kocsmatöltelék is itt ragad.

Részegen, egymást testvérként szeretik,
Nyakalnak együtt, akár hetekig.
Míg van pénze, bora,
Akad korhely cimbora.
Az ilyen barátság –hó mely vízbe hull,
Pillanatig fehér, aztán sehul.
A sok ital bátorságot mímel,
Nem tesz kivételt a pia senkivel.
Kinek fejébe mászott a szer,
Még az ördöggel is kiállni mer.